Gyerekkorunk nosztalgikus ízei között a ropogós csöröge fánk, a hájas tészta barack lekvárral és a birsalmasajt, biztos a dobogósok között kap helyet. Neked volt kedvenced?

Nagyi konyháját mindig finom illat járta be, és nem sajnálta sem az idejét, sem az energiáját arra, hogy elkészítse a kedvenc édességeinket.

A gombóc és a nudli rokona, a barátfüle sokunk számára egyet jelent a gyerekkorunkkal. A lekváros derelye szilvalekvárral volt az igazi, és a nagyi soha nem tudott belőle eleget készíteni. Miután a kiszaggatott tésztát megfőzte vízben, beleforgatta zsemlemorzsába és vajba, mi pedig széles mosollyal falatoztunk belőle. Az elnevezés eredetén valójában sokat ugyan nem töprengtünk, de időnként mégis igyekeztünk megfejteni, miért pont barátfüle a neve. Egy történet szerint egy, az 1800-as években élt budai vendéglős, Franz Freund specialitása volt a barátfüle, amit az étlapon Freunds gefüllte Tasche, azaz Freund-féle töltött táska néven tüntetett fel. Mivel a freund magyarul barátot jelent ezért jó eséllyel innen ered az elnevezése is.

Ha a nagyid vidéken élt, szinte biztos, hogy ismered a hájas tésztát. Rendszerint disznóvágás környékén sütöttek ilyen süteményt, ugyanis a tészta alapja a fodorháj, ami amolyan leeső darab volt a disznóvágás során. Anno az újra hasznosítást művészi szinten űzték, és szó szerint semmi sem veszett kárba – ennek a felfogásnak köszönhetjük a hájas tésztát is. Nagyanyáink még nem ismerték az instant leveseket, és a pár perces süteményeket: helyette rászánták az időt és az energiát az ételekre – ehhez a leveles tésztához pedig szükség volt mind a kettőre. Már önmagában az nem volt egyszerű művelet, hogy a hájról lefejtsék a hártyát, aztán a tészta gyúrása, nyújtása, hajtogatása következett – újra és újra, hogy könnyű legyen az állaga. Frissen volt a legfinomabb, de valójában sok ideje nem is volt árválkodni, mert gyorsan megettük.

A birsalmasajtot legtöbbünk szülei ismeri a gyerekkorából, de ha rendszerváltás előtt születtél, akkor szinte biztos, hogy te is kóstoltad. A birsalmasajtot az íze és az állaga alapján akár a hitlerszalonna unokatestvérének is nevezhetnénk – az biztos, hogy az íze nem hasonlít egyik mai lekvárhoz sem. A tömör, kocsonyás állagú birsalmasajt sok finom bukta, sütemény tölteléke volt, és sokáig elállt a kamrában, azonban kesernyés íze miatt, lássuk be, nem sokan jártunk rá. Apróra reszelt birsalmából, tört dióbélből, cukorból és citromléből készült, de a fogyasztás előtt kellett legalább 1 hét, amire megdermedt, és elnyerte jól ismert formáját.

A csöröge fánk klasszikus farsangi ételnek számított régen, de valójában ugyanúgy készítették nyáron is, mint télen. A könnyű, ropogós tészta házi baracklekvárral volt a legfinomabb, és természetesen, porcukorral a tetején, amitől mindig maszatosak lettünk. A Pallas Nagylexikon is ír az elkészítéséről, ami így hangzik:

„Csöröge vagy forgácsfánk, könnyű vajas tészta zsirban kisütve, melyhez az anyagot következő arányokban veszik: 4 tojássárga, 2 evőkanál porcukor, 4 kanál tejfel (v. egy kis vaj), 1 kanál fehér bor és 2 marék liszt; miután az anyagot jól megdolgozták, a nyujtódeszkán félórai pihenés után késfoknyi vastagra nyujtva cifra késekkel 16 kockára vágják, az egyes kockákat két-három bevágással ellátják, végül zsirban kisütik." 

Forrás:https://www.nosalty.hu